Virágos Muravidék
A Vivaldi Travel által szervezett Virágos Muravidék út fantasztikus kikapcsolódási és feltöltődési lehetőség. Személy szerint nekem az egyik legkedvesebb utam az 1 napos utak közül. Elég jól ismerem a vidéket, gyakran én vagyok ezen az úton a csoportvezető, és mindig nagy örömmel viszem.
Reggel a korai órákban indulunk, ami igaz nem minden esetben lélekemelő. De hát a mondás szerint: aki korán kel, aranyat lel! Ezen a napon számos szép helyre látogatunk el és számtalan pozitív élményt szerzünk az utunk során.
Útközben a magyar tenger mellett haladunk, ami nekünk a Riviéra, ezt is olyan jó érzés feleleveníteni.
Majd az első programunk helyszínére érkezünk, Lendvára. A szlovéniai magyarság központi településén egy kis „hegyre” kapaszkodunk fel, ahol megtekintjük a lendvai várat. Ez a reggeli tornánk, mert mi itt a Vivaldinál erre is figyelünk. Ezt követően a Csuka dombra látogatunk, ez nekem az egyik legkedvesebb helyem ezen az úton. Innen fantasztikus a kilátás a környékre, és a hegy tele van szőlő ültetvényekkel. Itt van a Szentháromság kápolna, ahol érdekességként Hadik Mihály, a híres törökverő mumifikálódott testét nézhetjük meg.
Engem rabul ejt a táj, a kis rendezett nyaraló- és présházak és az a fantasztikus energia, amit ezen a szőlőhegyen érezhetünk.Innen dél tájban indulunk tovább Dobronakra ebédelni, ahol már egy igazi fejedelmi lakomával várnak minket. A parasztgazdasághoz egy hatalmas szőlősbirtok is tartozik. Hancsik József és kedves csapata a vendéglátónk. Náluk a mottó! „ Itt ennyi-innyi köll!” Őket meg kell ismerni! Szavakkal nem lehet leírni azt a kedvességet és szeretetet, és azt a fenséges étel és ital különlegességet, amit kapunk tőlük. Nekem olyan érzés mintha haza mennék, otthonos a hely, szerető emberek, csodálatos környezet, és nem utolsó sorban a tájszólás, ami a szívemet megérinti. Innen mindig nagyon nehezen indulunk tovább, de vár ránk a Trópusi Orhidea Farm, ami kelet Európa legnagyobb orchidea termesztő vállalkozása. Itt található egy Trópusi növény kert, ami csodaszép, telis-tele orchideával, és persze szakértő munkatársak, akik szintén mindig nagy szeretettel fogadnak. Rengeteg egzotikus virág! Ide is szívesen jön az ember, hiszen azt mondják, hogy aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet.:-), és ez így is van!
Az utolsó program ezen a kiránduláson szintén Dobronakon van, ez a Bakonaki tó mellett lévő Energia park. Itt számos energia pontot jelöltek meg, ahol érdemes megállni, mozgásgyakorlatokat elvégezni, mert a jótékony, gyógyító hatású földsugárzás javítja az közérzetünket és egészségünket. Itt van egy szent forrás is, a Szent Vid forrás, aminek szintén számos gyógyhatást tulajdonítanak. Itt szoktunk a hosszú nap után felfrissülni!
Ezen az úton minden megvalósul 1 nap alatt. Betekinthetünk a helyi kultúrába, megkóstolhatjuk a helyi gasztronómiai ízeket. Vásárolhatunk, hát ez is fontos egy kirándulás alatt, és feltöltődhetünk energiával.
Ez a nap valóban komplex élményt ad, ha ellátogatnak ide velünk! Szívből ajánlom mindenkinek! Az élmény garantált!
Csiszér Zsuzsanna idegenvezető