Semmeringi élmények
A „Semmeringi élmények” utazást több alkalommal volt szerencsém vezetni. Mindig nagy örömmel vállalom ezt az utat. Ez egy 1 napos kirándulás, amihez korán kell kelni. A korán kelés nekem általában nehezen megy, de már a Hősök terére érve megcsap az izgalom szele, és már alig várom, hogy induljunk.Ahogy az út neve is utal rá: „Semmeringi élmények”, élményeket gyűjteni mindig nagy öröm számomra és ezt az érzést szeretném átadni az utasaimnak is az út során.
Az első programunk Gloggnitz településen a Lindt csokoládégyár meglátogatása. Előtte természeten sok mindent mesélek Ausztriáról, a csokoládé jótékony hatásáról, és végül, de nem utolsó sorban Gombóc Artúr is előkerül valamilyen formában, de hogy kiderüljön, ahhoz el kell jönni velünk erre az utazásra :)
Csokoládé, csokoládé! Alig várom, hogy megérkezzünk és belépjek a mintaboltba! Mintha megszűnne a világ: az illat, ami megcsap, elszédít, és megvallom, kell, hogy magamon uralkodjak, hogy ne púpos kosarat toljak a pénztárhoz.:-), de azért persze számomra is vannak „ favorit” termékek, amiket MEG KELL VÁSÁROLNI, gondolom, sokan így vannak vele… A sok színes, különböző elképesztő ízekkel teli Lindt golyóknak lehetetlen ellenállni. Ínyenceknek kihagyhatatlan a chilis, vagy éppen a sós csokoládé, és sorolhatnám, de ezt látni és ízlelni kell.A következő program, a vonatozás. A csokoládégyár után átsétálunk a vonat állomásra és az UNESCO Világörökség részét képező vasútvonalon utazunk egészen Semmering állomásig. Csodaszép helyszíneken haladunk végig, alagutakon, viaduktokon száguldunk át egy 21-dik századi vonattal. Ámulunk és bámulunk! Nagyon sokszor voltam már ezen a kiránduláson, de engem is minden alkalommal lenyűgöz a táj szépsége.Semmeringen leszállva egy kis vasúti nosztalgiaparkba érkezünk, ahol emléket állítottak Carl Ritter von Ghega, a vasútvonal tervezőjének.
Ezt követően felmegyünk a semmeringi hágóra és felvonóval repülünk fel a Varázshegy tetejére.
A hegyen felmehetünk a Millennium kilátóba. Innen a kilátás CSODÁLATOS! Ezt látni kell!
Ettek már gőzgombócot vanília sodóval és egy kis mákkal megszórva? Itt az alkalom, hogy kipróbáljuk a helyi, igazi osztrák gasztronómiai sajátosságokat. Erre lehetőség nyílik a panoráma kilátással büszkélkedő étteremben.
Miután lejöttünk a hegyről (tavasztól őszig ezt gyalogosan is megtehetjük) a településen tehetünk egy sétát. Számtalan szép villa, szálloda, kápolna található, ami közt sétálni, őszintén mondhatom, hogy lélekemelő. Innen elég nehéz tovább menni, hiszen a helynek mágikus ereje van, mint a mágnes, úgy odavonz.:-)!
Napunk utolsó állomása a hegy lábánál lévő kis település, Maria Schutz. Itt meglátogatunk egy csodaszép barokk stílusban épült Mária kegytemplom, aminek az oltára mögött van egy forrás.
Ennek a forrásnak csodatévő erőt tulajdonítanak. Hisszük vagy sem, de sokan meggyógyultak tőle.
Én erre mindig azt mondom, hogy mindennek a hit az alapja. Mindenki eldönti, hogy miben hisz.
Egy biztos, nagyon finom és selymes a forrás vize, és üdítőleg hat ránk (de ahogy a tábla is mutatja, kizárólag csak külsőleg használható). A templom mellett van egy kis étterem, ahol igazi finom, helyi kolostorfánkot lehet vásárolni, az íze mennyei! Ahogy írok, most is itt van a számban az íze. Aki ismer, az tudhatja, hogy nagyon édesszájú vagyok, így nem csoda, hogy ez a kirándulás az egyik legkedvesebb számomra.
Jöjjenek el Önök is és éljék át ezeket az élményeket velünk! Foglalás: Semmeringi élmények
Csiszér Zsuzsi